Egészség, szépség testben és lélekben

Kezdésképpen jól kiadom magamból bosszúságomat. Ugyanis bosszankodom napok óta magamban és nem tudtam még helyre tenni magamban bosszúságom okát. Magamban hordozom, őrlődöm, keresve a megfelelő választ. Tehát neki kell álljak írni, hogy gondolataim rendeződjenek és kifejezést nyerjenek.

Minap egy hozzám közel álló személy bizonyos történések és beszélgetések után az mondta nekem, hogy "MIT ÉR AZ EGÉSZSÉG, HA NINCS PÉNZEM!" 

Én úgy gondolom, hogy maximum fordítva lehetne feltenni a kérdést, és talán akkor helytálló lenne. Persze annyira felbosszantott ez a kijelentés, hogy elborult tőle az agyam és megfelelő választ akkor és ott esélyem sem volt adni. Azóta érlelődik bennem az eset és most már ideje kicsit helyre rakni. Vajon hogy lehet idáig eljutni, és egyáltalán mi értelme van az ilyen felfogásnak? Számomra ez érthetetlen. Hisz már csak, ha a hobbijának tud szánni az ember pár órát, már azért is megéri egészségesnek lenni. De ha megfelelő életkörülmények között, szerető családtagokkal körülvéve tengethetjük életünket, akkor már úgy érzem, hogy igazán nem vélekedhetünk így. És ez nem múlik máson, mint hogy szemléletet váltunk, gondolkodásmódot cserélünk és keresünk egy-egy olyan mozzanatot, embert, eseményt az életünkben, amiért érdemes egészségesnek lenni és életben maradni.

  Ezt a felfogást egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.

Hisz ha vállaltuk, hogy életet teremtünk magunknak, életet teremtünk gyerekeinknek, unokáinknak és vállaltuk, hogy velük együtt éljük meg ezt az életet, akkor nincs jogunk arra, hogy feladjuk. Nincs jogunk hozzá, hogy egyszer csak kiszálljunk, és az mondjuk, hogy bocs, de nekem ehhez már nincs kedvem, sem erőm.

Senkit nem kérhetünk meg, hogy élje tovább helyettünk az életünk, vagy hogy oldja meg azokat az életbeli- vagy egészségügyi problémánkat, amivel mi már nem tudunk megbirkózni. Hisz ez nem lehetséges. Mindenki saját magáért felelős. Viszont rengetegen esnek abba a hibába, hogy még a felajánlott segítségből sem nagyon kérnek. És ez az, ami engem igazán felháborít. Tele vagyunk lehetőségekkel, módszerekkel, csak KI KELL NYITNI A SZEMÜNK ÉS SZÍVÜNK! Lehetőséget kell látnunk olyan dolgokban is, amikre eddig nem voltunk nyitottak és nem tudtunk vele azonosulni. A szívünkre kellene hallgatnunk és elfogadnunk az a segítséget vagy lehetőséget, amit elénk kínál az élet.

Felbosszant az is, ahogy az emberek nagy része csak úgy éli az életét, mert ez így szokás, vagy mert más is így csinálja és nem mondta senki, hogy másként kellene. Felkelünk reggel, behabzsolunk gyorsan valami ételnek nevezett akármit, bedobjuk a gyerekeket az oviba, iskolába és elmegyünk robotolni jó esetben csak napi 8 órát és fáradtan haza érve senkihez és semmihez nincs türelmünk. Mindeközben pedig elmegy az élet mellettünk, anélkül hogy igazán látnánk vagy megélnénk azt. Hogy mihez vezet ez? Szerintem az emberek nagy része tudja. Egy idő után széthullnak a családok, tönkre mennek baráti viszonyok, elveszítjük egészségünket, és ami a legrosszabb, az életbe vetett hitünket.

És hogy miért is "Egészség, szépség testben és lélekben" a címe ennek a kis szösszenetnek: számomra egyre fontosabb szerepet tölt be az egészséges életfelfogás, egészséges életmód életem sok területén. Az elmúlt években, ha nem is teljesen, de nagy részben gyökeresen változtattam meg elsősorban a felfogásomat ezzel kapcsolatban. Majd persze a tettek is követték mindezt egész jelentős módon. Mert ha minél többet figyelünk oda egészségünk javítására és fenntartására, akkor a hatás nem marad el. Ha minél többet foglalkozunk a külső és belső egészségünkkel, annál inkább szépülhetünk testben és lélekben.

Kérlek titeket emberek, foglalkozzatok azzal, ami a legfontosabb az életetekben. 

Nekem!

Csendesedj le drága szív,

kapcsold ki az észt mi hív.

Meglátod majd elvezet,

a helyre, mit tervezett.

És ha egyszer megleled,

akkor se ülj, szembesülj.

Végezd el mi szükséges, 

s haladj tovább legbelül.

Szárnyalj drága, most repülj,

tiéd az ég egyedül!

Még hogy nincs miről írnom?!

Nagyon rég nem írtam, nem is igazán próbálkoztam. Úgy GONDOLTAM, hogy nincs miről írnom, nincs téma. Nem is álltam neki, meg sem próbáltam. Gondolván, hogy nekem elfogyott a témám, amit kifejthetnék.

Eredetileg saját magam megsegítésére kezdtem a gondolataim, érzéseim papírra vetését. Azt éreztem, hogy ha kifejezem magam ilyen módon, akkor sok minden magától megoldódni látszik. Egyszerűen a lelki érzelmeimet felismertem és kiadtam magamból. Igen jó módszer, mondhatom. Mikor kesze-kusza volt az életem és szinte semmire nem találtam elfogadható választ, vagy amikor már jó néhány igazsággal és valósággal tisztában voltam és ezt szerettem volna másokkal is megosztani, akkor vált be igazán és élvezettel írtam ki magamból minden gondolatot. Jó probléma megoldó módszer.

Mégis, egy ideje nem éreztem késztetést, vagy csak nem vettem észre (inkább)azt, hogy kifejezni valóm volna. Gondoltam kifogyott belőlem minden közölni valóm magammal szemben. Vagy talán kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá vált az életem és jómagam is, ezért kinek van már szüksége terápiára. Legalábbis ezt mondatta velem az eszem. 

Aztán minap részt vettem egy előadáson. Egy kortárs férfi színész spirituális útra tévedt, és ezt papírra vetette. Esténként gondolatait bepötyögte a billentyűzeten és egyszerűen a naplóját könyv formájában kiadatta. És ezzel kapcsolatosan tartott egy ún. előadást, duma estet.
Na, gondoltam, ezt nekem meg kell néznem, hallgatnom. Ha ennek a fickónak van írni valója, arra én kíváncsi vagyok. Fogalmam sem volt eddig egyébként, hogy megtérni próbálkozik csórikám, de nem is csoda, hisz nem igen vagyok tisztában a mostani "celeb élettel".

Az előadás előtt rögtön megvettem a könyvet, azonnal el kezdtem lapozgatni, olvasgatni. Első olvasatra semmi különös, tulajdonképp bárki írhatta volna. Semmi egyéb a könyv, mit hogy a fejéből kipattant gondolatokat, azonnal kivesézés nélkül leírta. És ezt mindenféle moderálás, cenzúrázás, igazgatás nélkül kiadatta.

Na de hát erre ki nem képes? Hát ezt én is tudom!!! Nem nagyképűségből, de valóban. Aki egy kicsit is képes arra koncentrálni, hogy ne agyaljon, csak írjon, az igen is tud bármikor írni. Én is! De ehhez el kellett mennem meghallgatni egy ilyen előadást, hogy leessen a tantusz. Hogy egyértelművé váljon, hogy dehogy nincs miről írnom, dehogy nincs mondani valóm. Maximum nem világ megváltó gondolatok, amik mondjuk egy guru fejében születnek meg. Én egyszerűen csak magamat tudom kiírni!

Tehát újra kihegyezem pennám és megosztom magammal gondolataim, amikor csak lehet. 

Az ÉN az úr ott legbelül

Nem segíthet senki sem. Rajtad kívül nem segíthet senki sem. Ne számíts rám szüntelen. Nem segíthetek én neked. Te vagy az ki tudja az utat legbelül. Nem kell hozzá senki sem. Nem kell hozzá semmi sem. Te kellesz, te egyedül, ki tudja mit kell tennie legbelül. Az ajtó tárul előtted, ha merészkedsz már kegyesen. Nem állok már mögötted, nem terellek semerre sem. Nem tehetem helyetted, nem az én életem. Nyisd ki szemed és tárd ki szíved. Halld meg hangod, mi ordít neked belülről. Ne keresd a szavakat, csak halld meg hangod belülről. Az ÉN az úr ott legbelül. Az ÉN segíthet egyedül! Az ego mentes úr segíthet egyedül. 

Írni újra volna jó

Írni újra, ó Istenem kéne írni újra, úgy ahogy sohasem. Elvégeztem én mindazt mit kellet,  de vár még rám sok minden. A bizonytalanság megbénít és összezavar, csak magamra számíthatok és rád egyedül. Írni kéne újra, mint régen, mi tán még sosem volt, sohasem. Szüntelen vágyakozás mi létezik bennem. Meghallom lelkem sóvárgó hangját, de valami visszatart még mindig. Szüntelen. Bűnbe esvén éltem én életem hisz magam megtagadtam szüntelen. Bűnt vállaltam magamra, mi nem is enyém volt azt hiszem. De felébredtem én évezredek álmából és kértem Istent segítsen nekem. Hogy elmehessek oda, hol rég nem jártam már, az igaz otthonba, mi annyira vár. Írni kéne újra, de úgy rendesen. Nem csak hallgatni szüntelen. Lelkem fájó hangját sem hallom már rendesen, hisz elfeledtem, mit megtanultam egyszer rendesen. Mi az ok mi visszatart még oly erősen. Meglelni a választ csak ez számít most nekem. Tegyétek meg helyettem, kérlek titeket, mert egyre fáradok és hitem meging néha, azt hiszem. Sóvárgok, hogy hozzátok jussak és érezzem az erőt, mit tápláltok belém szüntelen. Szükségem van rátok, azt hiszem. Legyetek újra itt velem, kérlek titeket kedvesen. 

Döntés

Döntések, melyek rajtunk múlnak. Döntések, melyek tőlünk függnek. Melyek a jövőnket szolgálják, értünk vannak. Melyeket csak mi hozhatunk meg. Melyek a mi célunkat szolgálják.
De amiket nehéz meghozni, nehéz dönteni, a végső szót kimondani. A döntésért mi felelünk, a következményeket nekünk kell viselni.
Van jó megoldás? Létezik jó döntés? Dönthetünk-e egyáltalán rosszul? Kérdés ez egyáltalán? 

Dilemmázunk perceket, órákat, heteket vagy akár éveket is. Dilemmázunk feleslegesen, ahelyett hogy döntést hoznánk azonnal és lépnénk, de rögtön. Hogy a döntés valóban a miénk legyen.
Hisz az első lépés az igazi, az mutatja a valós irányt, ami nem csal meg minket. Mert tiszta és igaz, felesleges agyalás és érzelmi gabalyodás nélküli. A tiszta valóság.
A döntést meghozni nem könnyű. Mert mi van, ha mégsem jól döntöttünk. Ha nem szolgálja senki életét?  Ha másoknak nem tetszik? Vagy ha ítélkeznek miatta felettünk? Esetleg másokat kirángatna a komfortzónájából? Vagy épp minket? Ezek mind tragédiák? Számunkra biztosan. Az egonk számára biztosan.
Ha hagyjuk magunkat! Ha hagyjuk, hogy a legjobb elképzeléseinket a merevségünk miatt elfelejtsük. Ha az álmainkat félelemeink miatt nem valósítjuk meg. Ha a terveinket befuccsolni hagyjuk néhány félrecsúszott gondolat miatt.
Ha hagyjunk, magukra vessünk. A MI DÖNTÉSÜNK!

https://www.youtube.com/watch?v=0bx7blXygrc

https://www.youtube.com/watch?v=FYa0mzUW_Fs

Őrangyali segítség

"Gyönyörű szép gyöngycsokor, mely világító, ékszer virágot alkot. Fény, mely csillog, villog, beragyog mindent mi körülötted létezik. Te vagy a közepén a legszebb gyöngyszem, égszínkék pompában ragyogsz. Viheted magaddal mindenhova, el nem kell válnod tőle. Ez a te igazi szimbólumod, élj vele ragyogásban. Tedd magadévá. Érezz mindent, mit ő ad neked. Kérd meg, hogy nyíljon ki neked teljesen, hogy felfedje minden titkát mi rád várhat még. Ezer meg ezer dolgot rejt, ez mind a tiéd. Felnyitod, mint ékszerdobozt és kipakolod magad elé. 

Kincsek mik rád várnak még. Sosem lesz vége. Élvezd!

Kicsit meg kell halni

Kicsit meg kell halnunk mielőtt újjászületünk.
Ahogy a természet is megteszi minden évben, hogy aztán újult erővel mindent elkezdjen előröl.
Ha kicsit bele halunk magunkba és elengedjük eddigi rosszul élt életünk, mi is újjászülethetünk.
Ha nem mindent az elvárások szerint teszünk. Ha nem csak úgy merünk élni, mint mások, mert az a "normális", a "megengedett", a "megszokott és elfogadott". Hanem mindent a saját elképzelésünk szerint merünk cselekedni (még ha néha rossz döntések is keverednek bele), akkor újra és újra kicsit újjá születhetünk. Egyre inkább kiteljesedhetünk magunkban, és egyre közelebb kerülünk saját magunkhoz.

Kicsit haljunk meg, hogy újra élhessünk!

Hol az utam?

Vajon hol az utam, melyen járnék én most? Elveszett, vagy csak én nem látom, nem hiszem, nem érzem? Sokszor megtorpanok, mikor már úgy érzem épp haladok valami felé, mégis elbizonytalanodom. Aztán jön egy "löket" és megpróbálom újra, vagy másként, esetleg valami mást. Viszont szinte mindig az fordul elő, hogy mielőtt már a célegyenesben érzeném magam, újra valami lehúz és hátat fordítok. Aztán csak azt érzem, hogy megint hiába való volt a próbálkozás, a nagy nekiveselkedés. Mintha mindig és mindig ugyan oda csúsznék vissza. Mitől is lehet ez? Talán túl sok terhet cipelek még? Túlságosan hagyom magam befolyásolni a környezetem által? Túl sokat adok mások véleményére?
Lehet, hogy igen egyszerű lehetne a képlet! Odafigyelni magamra, csak magamra, és bízni mindabban, amit érzek. Cselekedni és nem kételkedni, tenni amit a szívem diktál. Mindenféle kritika és felesleges gondolkodás nélkül! Mert ha meg sem próbálom a célt elérni, ha ki sem próbálom, hogy lehetséges-e, akkor sosem érek oda. Sosem tudom meg, hogy képes vagyok-e rá! 

Milyen lehet az az érzés?

Az én hitem

Az én hitem nem volt mindig rendben.

Kisgyermekként római katolikusnak kereszteltek. Voltam elsőáldozó, bérmálkozó, rendszeresen jártam vasárnaponként templomba és hittanra. Templomban is házasodtam. Belém nevelték, hogy ez így jó, ha nem teszem mindezt, rossz katolikus leszek. Tettem mindent, ahogy elvárták, mert úgy gondoltam így helyes, eszem ágában sem volt mindezt megkérdőjelezni és másként cselekedni.
De belülről mindig azt éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel. Nem tudtam igazán azonosulni ezekkel az elvekkel. Nem értettem miért szabnak meg oly sok dolgot, miért kellene olyan szigorú normák szerint élni. Isten nevében szóltak hozzám és azt mondták az Ő törvényei szerint kell élnem. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, de szívem mélyén éreztem, hogy számomra nem ez az igazi hit.
Mivel külső elvárások alapján éltem hosszú ideig ezért bőven a felnőtt éveimben jártam mikor mertem foglalkozni ezzel az érzéssel. És talán ebben van a lényeg. Az érzéseimre hagyatkozva mertem elkezdeni megkeresni magamban az igazi hitet. Azt a hitet, ami bennem él, ami belőlem táplálkozik és hozzám tartozik. A bennem élő Istennel kellett megtalálnom az összhangot. Hisz mindenkiben ott él, csak rá kell találni. Kell találni egy olyan pontot, amelybe mindig bele tudunk kapaszkodni és biztosak lehetünk benne. De ez csak belülről és belőlünk fakadhat. Egy másik ember nem mondhatja meg, hogy miben és kiben hihetünk. 

Belső sugallat

Mikor egy olyan feladat elé érkezünk, amely esetleg számunkra kissé nehézkesnek vagy megoldhatatlannak tűnik, mit teszünk ilyenkor? Ha valaki nem rendelkezik kellő önbizalommal (mint például én), nem veszi észre az első sugallatot, melyet szívében nyugvó lelke súg. Elkezd rögtön agyalni, végtelen hosszúra fűzi a gondolatai szálait és eljut oda, hogy teljesen bele bonyolódik saját értelmetlen erőfeszítésébe. Ilyenkor esély sincs arra, hogy visszatérjen és felidézze a legelső gondolatot, mely megadná a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldást. Miért is tesszük ezt? Mondjuk csak azért mert félünk, hogy mások ítéletet hoznak felettünk és azt nem tudnánk elviselni. Vagy egyszerűen csak elhitetjük magunkkal, hogy mi erre nem vagyunk képesek. Esetleg bele vagyunk ragadva egy élet helyzetbe, amiből nem tudunk segítség nélkül kikeveredni. De az is lehetséges, hogy belénk nevelték.
Mit tehetnék ilyenkor? Hogy ezt az állandósult állapotot megszüntessük, változtassunk rajta. 
Lehet esetleg szakemberhez fordulni, aki bizonyos összeg fejében segítséget nyújthat. ( Itt jegyezném meg zárójelben, hogy én klinikai pszichológust nem választanék, mert ők hasonlóan működnek, mint a többi orvos is. Tehát a fizikális jeleket kezelik, de nem kutatják fel az eredeti, lelki okokat, tehát azokat nem is kezelik.)
Vásárolhatunk könyveket, zenei CD-ket, melyek gyakorlatokat tartalmaznak, vagy a tudatalattinkra hatnak és ezzel kényszerítenek úgymond a változtatásra.
De a világ háló is tele van mindenféle erre irányuló megoldásokkal.
Ami a lényeg ezzel kapcsolatosan szerintem, az az hogy saját magunknak kell megtalálnunk a megfelelő választ és azt alkalmazni is. Hisz minden csak rajtunk múlik és csak a gyakorlatban használt dolgok hozzák meg a kívánt hatást. Tehát ha úgy érezzük, hogy találtunk egy jó lelki terapeutát, akkor keressük fel. Ha veszünk egy ilyen témával kapcsolatos könyvet olvassuk el és alkalmazzuk.
Számomra nagyon jól bevált a meditálás is. Amikor valóban el tud lazulni az ember egy csendes, nyugodt helyen és nem foglalkozik semmi külső tényezővel. Ilyenkor valóban el tud csendesedni az elme és rá lehet koncentrálni egy egész más világra. Nem ördöngösség ez sem, csak meg kell tudni tanulni kikapcsolni. 

Ébresszük fel saját magunk

Egy cél vezérel a blog oldalam elindításában, méghozzá a saját magam segítése. Ami talán arra is jó, hogy neked segítsek. Tehát nem fogok semmilyen tanfolyamot, árut, vagy recepteket népszerűsíteni itt. Gondolataimat szeretném megosztani veled s közben ráeszmélni dolgokra. Megosztani egy folyamatot, amely bennem zajlik le, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Hisz ráeszméltem, hogy az életet nem csak hagyni kell folyni, hanem meg kell élni. Na persze nem megy ez még nekem olyan egyszerűen, de arra gondoltam, ha leírom és esetleg mások is olvassák, akkor könnyebb előre lépni.
Kicsit talán lesz spirituális beállítottsága is az írásaimnak, mivel legelőször erre az irányba terelődtem, mikor kerestem a kérdéseimre a válaszokat. Azonban nem lehet mindent spirituális úton megoldani, hisz emberek vagyunk és itt élünk fizikálisan ezen a Földön.

Talán mások is voltak már úgy, hogy egyszer csak azt érezték, hogy nincsenek jelen az életükben. Értelmesebben mondva, hiába a jó férj, imádni való gyermekek, szép ház, autó stb., valami mégsem klappol. Hátha még a család is az ember ellen fordul! Egy idő után úgy érezhetjük, hogy egy összeesküvés áldozatai vagyunk. Mindenki és minden hibás, csak mi nem.
Egy ideig lehet másokat okolni és mutogatni, hogy én bizony nem tehetek semmiről, bezzeg ő vagy ő... De el kell jutnunk oda, hogy ennek semmi értelme. Senki nem fogja lecserélni az életünk (aminek nem is lenne értelme), senki nem oldja meg helyettünk a problémákat és még sorolhatnám tovább.
Vagyis kénytelenek vagyunk SAJÁT MAGUNKAT elő venni és tükör elé állítani: Vajon nem lehet, hogy egyedül csak rajtad múlik változtatsz-e helyzeteden? 

Na és ha ehhez a ponthoz eljutunk, akkor talán sínen vagyunk. Vagy legalább is ráléptünk egy útra, ami bár igen hosszú és nagyon rögös, de tudatosul bennünk, hogy más lehetőség nincs.