Az én hitem

Az én hitem nem volt mindig rendben.

Kisgyermekként római katolikusnak kereszteltek. Voltam elsőáldozó, bérmálkozó, rendszeresen jártam vasárnaponként templomba és hittanra. Templomban is házasodtam. Belém nevelték, hogy ez így jó, ha nem teszem mindezt, rossz katolikus leszek. Tettem mindent, ahogy elvárták, mert úgy gondoltam így helyes, eszem ágában sem volt mindezt megkérdőjelezni és másként cselekedni.
De belülről mindig azt éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel. Nem tudtam igazán azonosulni ezekkel az elvekkel. Nem értettem miért szabnak meg oly sok dolgot, miért kellene olyan szigorú normák szerint élni. Isten nevében szóltak hozzám és azt mondták az Ő törvényei szerint kell élnem. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, de szívem mélyén éreztem, hogy számomra nem ez az igazi hit.
Mivel külső elvárások alapján éltem hosszú ideig ezért bőven a felnőtt éveimben jártam mikor mertem foglalkozni ezzel az érzéssel. És talán ebben van a lényeg. Az érzéseimre hagyatkozva mertem elkezdeni megkeresni magamban az igazi hitet. Azt a hitet, ami bennem él, ami belőlem táplálkozik és hozzám tartozik. A bennem élő Istennel kellett megtalálnom az összhangot. Hisz mindenkiben ott él, csak rá kell találni. Kell találni egy olyan pontot, amelybe mindig bele tudunk kapaszkodni és biztosak lehetünk benne. De ez csak belülről és belőlünk fakadhat. Egy másik ember nem mondhatja meg, hogy miben és kiben hihetünk. 

Belső sugallat

Mikor egy olyan feladat elé érkezünk, amely esetleg számunkra kissé nehézkesnek vagy megoldhatatlannak tűnik, mit teszünk ilyenkor? Ha valaki nem rendelkezik kellő önbizalommal (mint például én), nem veszi észre az első sugallatot, melyet szívében nyugvó lelke súg. Elkezd rögtön agyalni, végtelen hosszúra fűzi a gondolatai szálait és eljut oda, hogy teljesen bele bonyolódik saját értelmetlen erőfeszítésébe. Ilyenkor esély sincs arra, hogy visszatérjen és felidézze a legelső gondolatot, mely megadná a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldást. Miért is tesszük ezt? Mondjuk csak azért mert félünk, hogy mások ítéletet hoznak felettünk és azt nem tudnánk elviselni. Vagy egyszerűen csak elhitetjük magunkkal, hogy mi erre nem vagyunk képesek. Esetleg bele vagyunk ragadva egy élet helyzetbe, amiből nem tudunk segítség nélkül kikeveredni. De az is lehetséges, hogy belénk nevelték.
Mit tehetnék ilyenkor? Hogy ezt az állandósult állapotot megszüntessük, változtassunk rajta. 
Lehet esetleg szakemberhez fordulni, aki bizonyos összeg fejében segítséget nyújthat. ( Itt jegyezném meg zárójelben, hogy én klinikai pszichológust nem választanék, mert ők hasonlóan működnek, mint a többi orvos is. Tehát a fizikális jeleket kezelik, de nem kutatják fel az eredeti, lelki okokat, tehát azokat nem is kezelik.)
Vásárolhatunk könyveket, zenei CD-ket, melyek gyakorlatokat tartalmaznak, vagy a tudatalattinkra hatnak és ezzel kényszerítenek úgymond a változtatásra.
De a világ háló is tele van mindenféle erre irányuló megoldásokkal.
Ami a lényeg ezzel kapcsolatosan szerintem, az az hogy saját magunknak kell megtalálnunk a megfelelő választ és azt alkalmazni is. Hisz minden csak rajtunk múlik és csak a gyakorlatban használt dolgok hozzák meg a kívánt hatást. Tehát ha úgy érezzük, hogy találtunk egy jó lelki terapeutát, akkor keressük fel. Ha veszünk egy ilyen témával kapcsolatos könyvet olvassuk el és alkalmazzuk.
Számomra nagyon jól bevált a meditálás is. Amikor valóban el tud lazulni az ember egy csendes, nyugodt helyen és nem foglalkozik semmi külső tényezővel. Ilyenkor valóban el tud csendesedni az elme és rá lehet koncentrálni egy egész más világra. Nem ördöngösség ez sem, csak meg kell tudni tanulni kikapcsolni. 

Ébresszük fel saját magunk

Egy cél vezérel a blog oldalam elindításában, méghozzá a saját magam segítése. Ami talán arra is jó, hogy neked segítsek. Tehát nem fogok semmilyen tanfolyamot, árut, vagy recepteket népszerűsíteni itt. Gondolataimat szeretném megosztani veled s közben ráeszmélni dolgokra. Megosztani egy folyamatot, amely bennem zajlik le, de tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Hisz ráeszméltem, hogy az életet nem csak hagyni kell folyni, hanem meg kell élni. Na persze nem megy ez még nekem olyan egyszerűen, de arra gondoltam, ha leírom és esetleg mások is olvassák, akkor könnyebb előre lépni.
Kicsit talán lesz spirituális beállítottsága is az írásaimnak, mivel legelőször erre az irányba terelődtem, mikor kerestem a kérdéseimre a válaszokat. Azonban nem lehet mindent spirituális úton megoldani, hisz emberek vagyunk és itt élünk fizikálisan ezen a Földön.

Talán mások is voltak már úgy, hogy egyszer csak azt érezték, hogy nincsenek jelen az életükben. Értelmesebben mondva, hiába a jó férj, imádni való gyermekek, szép ház, autó stb., valami mégsem klappol. Hátha még a család is az ember ellen fordul! Egy idő után úgy érezhetjük, hogy egy összeesküvés áldozatai vagyunk. Mindenki és minden hibás, csak mi nem.
Egy ideig lehet másokat okolni és mutogatni, hogy én bizony nem tehetek semmiről, bezzeg ő vagy ő... De el kell jutnunk oda, hogy ennek semmi értelme. Senki nem fogja lecserélni az életünk (aminek nem is lenne értelme), senki nem oldja meg helyettünk a problémákat és még sorolhatnám tovább.
Vagyis kénytelenek vagyunk SAJÁT MAGUNKAT elő venni és tükör elé állítani: Vajon nem lehet, hogy egyedül csak rajtad múlik változtatsz-e helyzeteden? 

Na és ha ehhez a ponthoz eljutunk, akkor talán sínen vagyunk. Vagy legalább is ráléptünk egy útra, ami bár igen hosszú és nagyon rögös, de tudatosul bennünk, hogy más lehetőség nincs.