Őrangyali segítség

"Gyönyörű szép gyöngycsokor, mely világító, ékszer virágot alkot. Fény, mely csillog, villog, beragyog mindent mi körülötted létezik. Te vagy a közepén a legszebb gyöngyszem, égszínkék pompában ragyogsz. Viheted magaddal mindenhova, el nem kell válnod tőle. Ez a te igazi szimbólumod, élj vele ragyogásban. Tedd magadévá. Érezz mindent, mit ő ad neked. Kérd meg, hogy nyíljon ki neked teljesen, hogy felfedje minden titkát mi rád várhat még. Ezer meg ezer dolgot rejt, ez mind a tiéd. Felnyitod, mint ékszerdobozt és kipakolod magad elé. 

Kincsek mik rád várnak még. Sosem lesz vége. Élvezd!

Kicsit meg kell halni

Kicsit meg kell halnunk mielőtt újjászületünk.
Ahogy a természet is megteszi minden évben, hogy aztán újult erővel mindent elkezdjen előröl.
Ha kicsit bele halunk magunkba és elengedjük eddigi rosszul élt életünk, mi is újjászülethetünk.
Ha nem mindent az elvárások szerint teszünk. Ha nem csak úgy merünk élni, mint mások, mert az a "normális", a "megengedett", a "megszokott és elfogadott". Hanem mindent a saját elképzelésünk szerint merünk cselekedni (még ha néha rossz döntések is keverednek bele), akkor újra és újra kicsit újjá születhetünk. Egyre inkább kiteljesedhetünk magunkban, és egyre közelebb kerülünk saját magunkhoz.

Kicsit haljunk meg, hogy újra élhessünk!

Hol az utam?

Vajon hol az utam, melyen járnék én most? Elveszett, vagy csak én nem látom, nem hiszem, nem érzem? Sokszor megtorpanok, mikor már úgy érzem épp haladok valami felé, mégis elbizonytalanodom. Aztán jön egy "löket" és megpróbálom újra, vagy másként, esetleg valami mást. Viszont szinte mindig az fordul elő, hogy mielőtt már a célegyenesben érzeném magam, újra valami lehúz és hátat fordítok. Aztán csak azt érzem, hogy megint hiába való volt a próbálkozás, a nagy nekiveselkedés. Mintha mindig és mindig ugyan oda csúsznék vissza. Mitől is lehet ez? Talán túl sok terhet cipelek még? Túlságosan hagyom magam befolyásolni a környezetem által? Túl sokat adok mások véleményére?
Lehet, hogy igen egyszerű lehetne a képlet! Odafigyelni magamra, csak magamra, és bízni mindabban, amit érzek. Cselekedni és nem kételkedni, tenni amit a szívem diktál. Mindenféle kritika és felesleges gondolkodás nélkül! Mert ha meg sem próbálom a célt elérni, ha ki sem próbálom, hogy lehetséges-e, akkor sosem érek oda. Sosem tudom meg, hogy képes vagyok-e rá! 

Milyen lehet az az érzés?