Az én hitem

Az én hitem nem volt mindig rendben.

Kisgyermekként római katolikusnak kereszteltek. Voltam elsőáldozó, bérmálkozó, rendszeresen jártam vasárnaponként templomba és hittanra. Templomban is házasodtam. Belém nevelték, hogy ez így jó, ha nem teszem mindezt, rossz katolikus leszek. Tettem mindent, ahogy elvárták, mert úgy gondoltam így helyes, eszem ágában sem volt mindezt megkérdőjelezni és másként cselekedni.
De belülről mindig azt éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel. Nem tudtam igazán azonosulni ezekkel az elvekkel. Nem értettem miért szabnak meg oly sok dolgot, miért kellene olyan szigorú normák szerint élni. Isten nevében szóltak hozzám és azt mondták az Ő törvényei szerint kell élnem. Nem tudtam megmagyarázni magamnak, de szívem mélyén éreztem, hogy számomra nem ez az igazi hit.
Mivel külső elvárások alapján éltem hosszú ideig ezért bőven a felnőtt éveimben jártam mikor mertem foglalkozni ezzel az érzéssel. És talán ebben van a lényeg. Az érzéseimre hagyatkozva mertem elkezdeni megkeresni magamban az igazi hitet. Azt a hitet, ami bennem él, ami belőlem táplálkozik és hozzám tartozik. A bennem élő Istennel kellett megtalálnom az összhangot. Hisz mindenkiben ott él, csak rá kell találni. Kell találni egy olyan pontot, amelybe mindig bele tudunk kapaszkodni és biztosak lehetünk benne. De ez csak belülről és belőlünk fakadhat. Egy másik ember nem mondhatja meg, hogy miben és kiben hihetünk.