Újabb mérföldkő

Kedves lágy szellő, mely a réten ás suhan.

Finom kis sugallat, mely fejemben kerekít szélvihart.

Bolondos gondolat, mit el kéne felednem, 

Hamar túl lennék rajtad én, bárcsak kiengedném.

Tudom a fájó szót,  tudom a szélvihart,

tudom a sebes szélt, de mégis itt maradt.

Kell-e ez nekem, magamtól kérdem én.

Hisz oly sokat cipeltem, s csak fájdalom, mi megmaradt.

Sebes szél, ki gondolatnál is gyorsabban szárnyalsz, 

hozz nekem vigaszt, és akkor lelkem majd megnyughat.

Kikeleti tavasszal életem felbolygat,

de kellemes napsugár, mi én nékem most vigaszt ad.

Maradok csendben én, hogy gondolat' meghalljam,

Szívemnek legmélyén szunnyadt, most felhozom. 

Kiteszem te eléd, pőrén és csupaszon,

Tálcán, mit kínálok, tőlem azt elfogadd.

Kérlek, hogy simogass, ne bánts, csak simogass.

Szavakkal gyere be hozzám, s tárd ki a szívemet.

Aztán maradj ott mindig,

mert magányos szívemre csak te hozhatsz enyhülést.

Viruló, viruló tavaszi napsugár, 

hozd vissza én nékem, mit oly régen vágyom már!